#6. fejezet

Sziasztok! Nem szoktam ilyenkor írni, de most megteszem. Úgy voltam vele, hogy be fogom fejezni ezt a blogot, mert ugyan imádom, de kitartásom és időm annál kevesebb van arra, hogy írhassam, gondoltam majd szólok nektek, amint véglegesen eldöntöttem. De ma megláttam, hogy mennyien bíztattok, és támogattok, így nekem sem kellett több, azonnal megírtam az új részt:) Ebből látszódik, mekkora jelentősége van annak, hogy írtok, és ezt nagyon köszönöm. Újult erővel és visszaszokott rendszerességgel igyekszem folytatni:) Nagyon szépen köszönöm nektek. Remélem tetszeni fog az új, jó olvasást:)
Puszi: Detti

Őszintén szólva semmire nem gondoltam, mintha csak bámultam volna magam elé, mégis gondolataim tudták, hogy most mi is történik. Tudtam. Tisztában voltam vele. A lángokban lévő épület volt az életem. Furcsa ezt mondani, de ők voltak a családom. Alex volt életem legfontosabb embere, aki felnevelt, tanított, és még ha nem is legális munkával, de megélhetést biztosított. Megélhetést? Ez vicc. Tulajdonképpen degeszre kerestem magam. És most mim maradt? Semmim. Mit sem ér a pénz. Csak szánalmas, szeretetet nem nyújtó tárgy. Jelentéktelen, ha már csak ez marad. És nekem most ennyi maradt. 
Sok emberi végzetet láttam már. Rengeteg ember utolsó másodperceinek voltam szemtanúja. Rezzenéstelen arccal képes voltam végignézni, ahogy az élet mindennemű jele eltávozik testükből. Ám ez teljesen más.  Nem bírtam nézni, képtelen voltam az elpusztuló helyet bámulni. Zokogva fordultam Harryhez, aki döbbenten nézett. Utáltam. Kétségkívül meg tudtam volna ölni abban a pillanatban.

Rühelltem a jelenlétét, minden porcikáját, az összes mozdulatát. Ám legjobban azt az embert, akivé lett, az összes kiejtett szavával együtt. Minden amit mondott, gúnyos hangként söpört át a gondolataimon. Képtelen voltam tovább itt maradni, és még kevésbé tudtam Harryt jelenlétét elviselni. Zokogva pattantam fel a fűből, melyre a göndör azonnal reagált, és ő is felegyenesedett. Némán állt előttem, miközben könnyektől eláztatott duzzadó arcomat fürkészte. Utoljára végigmértem, és az iránta érzett gyűlöletem és szánalmam jelentését hordozó fintorral fordultam el tőle, és ahogyan csak tudtam elsiettem. Tisztában voltam vele, hogy követni akar, és erről meg is bizonyosodtam, mikor visszapillantottam. Akkor pillanatra megtorpant, göndör fürtjeit összekócolta az erős szél, tanácstalanul végigmért, és azt hiszem sikeresen a tudtára adtam nézésemmel a bennem kavargó érzelmeket, és azt is, hogy meg ne próbáljon utánam jönni. Még egy ideig nézett immáron mélyzöld szemeivel, majd megszakítottam a szemkontaktust, és igyekeztem minél hamarabb elmenni a helyről. Csak el akartam tűnni, talán láthatatlanná válni a világ számára. Mindennél jobban vágytam a magányra, hogy hosszabb ideig gondolataimba merülhessek. Ezt a magányt pedig egyedül a házamban tapasztalhattam meg.

***

Pár nappal később még mindig magamba roskadva elmélkedtem, és teljes tanácstalansággal néztem az elkövetkező időre. Reggeli közben rápillantottam a még mindig lenémított telefonom kijelzőjére, ami újabb nem fogadott hívásokat jelzett, és mint az eddigi összes alkalommal, most is Harrytől jöttek. A szánalmas SMS-eire sem voltam kíváncsi, így unottan zártam le a készüléket. Visszasétáltam a nappaliba, de a szemem megakadt az ajtóra belülről felszerelt üveg postaládán, ugyanis nem volt üres. Kíváncsian léptem az üvegdobozhoz, és vettem ki belőle a kis borítékot, majd könnyedén széttéptem, és a gondosan becsomagolt levelet kezdtem el tanulmányozni.

"Azt hiszem sejted, hogy ki küldte a levelet, így még nyugodtan összegyűrheted, nem  kell elolvasnod. Ismerlek Lol. A szánalmas kifogásaimmal túl sokra nem mennék, de tudom, hogy az őszinteséget tiszteled. Hát őszinte leszek. Eddig azt hittem, hogy kegyes hazugság nem létezik, ám meg kellett róla győződnöm, hogy mégis van. Nem önszántamból kerültem Gutierezék-hez. Igazad volt, magamtól képtelen lettem volna ilyen mélyre süllyedni, de muszáj volt. Rákényszerültem. Minden, amit az elmúlt kis időszakban belőlem láttál, az nem én voltam. Tudom nem hiszed el, de ugyanaz maradtam, akibe beleszerettél. Az utolsó nap, mikor láttalak, nem átverés volt, minden a terv szerint alakult. Nem akartalak bántani, sem átverni, de legfőképp hazudni nem. Mégis meg kellett tennem. Az a bomba így is, úgy is felrobbant volna, nem volt semmi köze ahhoz, hogy te bent tartózkodsz-e vagy sem. Mikor tudomást szereztem róla, hogy mi fog történni, nem hagyhattam, hogy te is bent legyél. Azt nem bírtam volna elviselni. Tisztában voltam vele, hogy egyedül önmagadat nem mentetted volna, viszont tudtam, hogyha abban a tudatban leszel, hogy miattad nem fog robbanni a bomba, és ezzel megmentheted a többieket, velem jössz. Hát velem jöttél, aminek én annak ellenére örülök, hogy most mindennél jobban utálsz. Minden szavam, amit ide írtam, a színtiszta igazság, még ha hihetetlenül is hangzik. Ami Gutierezéket illeti nem lesz több gondom vele, és újra biztonság érzetben élhetek. Mindent, esküszöm mindent őszintén elmondok, ha adsz egy utolsó esélyt és képes vagy végighallgatni. Gyere délután 5-re erre a címre.

Göndöröd xx"
 

 Köpni nyelni nem tudtam, bár az aláíráson önkéntelenül elmosolyodtam, mégis kérdőjelek tömkelege cikázott gondolataimban. És mi van, ha megint hazudik? Vagy ha ezt is csak kitalálta? De miért akarok hinni neki? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések hada merült fel bennem. Csak leültem a kanapéra, és gondolkodtam. Addig ültem ott, hogy ideje volt eldönteni, hogy elmegyek-e. Hát elmegyek. És miért? Fogalmam sincs. Mert nekem már teljesen mindegy, hogy mi fog történni. Csak marnám magam, hogy miért nem mentem el. Felpattantam, elrohantam átöltözni, majd bepattantam a kocsimba, és elhajtottam a megadott címre. Ismertem a környéket, talán túlságosan is. Kiszálltam a kocsiból, és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Kellett egy kis idő, mire rávettem magamat, hogy becsöngessek, ám annál kevesebb idő arra, hogy halljam kattan a zár, és nyílik az ajtó. Sötétbarna fürtjeit pillantottam meg először, majd bizonytalan arcvonásaival álltam szemben, ugyanakkor némi boldogságot tükröztek szemei, mely arra utalt, hogy örül annak, hogy végül eljöttem. Ez az apró tényező az, ami miatt most már biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem mikor eljöttem. Ez az apró gesztus az, ami őszintének tűnt.

• Gyere be! - törte meg a csendet rekedtes, mély hangjával.
• Köszönöm. - intéztem felé egy halvány mosolyt, melyet viszonzott, csak neki sokkal hihetőbbnek tűnt mint az én műmosolyom. Kibújtam fekete cipőmből, és rendesen elhelyeztem Harry fehér converse mellé.
• Gyere a nappaliba! - adta ki ismételten az utasítást, mire követni kezdtem, és az óriási nappaliban található kanapéra ültem. Harry mellém ült, és egy ideig csak lehajtott fejjel, és összekulcsolt ujjakkal támaszkodott térdein. Leomló fürtjei miatt semmit nem láttam arcából, csak a feszülő karizmait tanulmányoztam, melyeket némiképp fedett egy rövid ujjú, de izmai teljesen kitöltötték, így gondosan végignéztem karjának izmos vonulatait, melytől önkéntelenül is, de kicsit szorongva éreztem magamat.
• Figyelj! - kezdte egy nagyobb nyelés és szemeimbe nézett. Olyan törékenynek éreztem magamat ebben a pillanatban, hogyha hozzámért volna, képes lettem volna elájulni. - Tényleg minden igaz volt, és én nem akartam és…
• Nem ez érdekel. - szakítottam félbe a próbálkozásait, így értetlenül nézett rám.
• Akkor mire vagy kíváncsi? - szedett össze egy értelmes kérdést zavarodottságában.
• Arra, hogy miért hoztál ki. - hajtottam le fejemet, és vártam a választ.
• Héj. - emelte meg az államat, hogy a szemébe nézzek, de bár elkerülhettem volna, mert olyan sebezhető lettem smaragdzöld szemeinek pillantásaitól. - Mert nem akartalak elveszíteni. Egyszer már megtettem, nem bírtam volna még egyszer. - mondta ki rekedtes hangján kínzó lassúsággal. Rezzenéstelen arccal néztem rá, miközben elkezdett arcával felém közeledni, de még mindig egyenesen bámultam előre. Vészesen közel került arcomhoz, és egy puha, őrjítő csókot lehelt a szám sarkába, szinte egy puszit nyomott a szám sarkába, vagy fogalmam sincs, hogy minek is hívjam, de beleborzongtam. - Gyere! - nyújtotta a kezét, és felhúzott a kanapéról.
• Hova? - kérdeztem értetlenül.
• Megmutatom a házat. - vont vállat, majd elindultam utána. Ez a ház hatalmas volt, mégis otthonos. Rengeteg kép volt a folyosókon az anyukájáról, és a húgáról. Tudom, hogy mennyire fontosak neki. Végigmentünk az emeleti folyosón, majd az utolsó ajtónál előre engedett.
• A hálószoba. - fordultam körbe mosolyogva.
• Bizony. - bólogatott vigyorogva.
• Mindig a hálószobában fejezd be az idegenvezetést, hogy a lányt megkaphasd. Ismerem a szabályt. - nevettem karba tett kézzel Harryn.
• Nem tudom miről beszélsz. - nevettet fel ő is.
• Mégis hány lány dőlt be ennek?
• Egy pár. - húzta el a szavakat, majd oldalra döntette fejét, miközben mosolygott, így kémlelve, hogy hogyan fedezem fel a szobáját. Nyilván tudta, hogy meg fog akadni a szemem egy pár képen, így tisztában voltam vele, hogy a reakciómat fürkészi. Az éjjeliszekrényén, és a falon volt rólunk közös kép, még akkorról, mikor együtt voltunk 3 éve. Döbbenten néztem a képeket.
• Ezeket elteszed, ha felhozol más lányokat? - érdeklődtem felhúzott szemöldökkel, miközben a képekre mutattam. Az ő arcán még mindig kint ült az az idióta gödröcskés mosoly, amitől a lányok elájulnak.
• Nem. Általában nem. - lökte el magát a faltól, és mellém sétált.
• És nem gyanús nekik?
• De. Mindig megkérdezik, hogy ki az a képen.
• És hogyan vágod ki magad? - nevettem az ócska csajozós trükkjein.
• Azt mondom, hogy a feleségem, aki elhagyott, de még nem forrt össze a seb a szívemen.
• Hát ez. Nagyon ócska. - röhögtem fel, majd elindultam a cipőmért.
• Héj Lol. Most meg hova sietsz? - jött utánam.
• Mennem kellene. - mondtam határozatlanul.
• Miért nem maradsz itt? Otthon csak egyedül lennél, és unatkoznál. Csináljuk vacsorát, nézzünk meg egy filmet és nevessünk. - mosolygott rám. - Na…- nézett kisfiús könyörgéssel.
• Oké. - mentem bele, mert tudtam, hogy igaza van. - De csak ha bolognait csinálunk. - mosolyogtam, mivel az a kedvencem.
• A legfinomabbat. - mosolygott vissza. Ezután a konyhába vettük az irányt, ahol néhány óra, és komoly koszolás árán elkészítettük a vacsoránkat, de megérte, mert teljesen olyan volt, mint régen, mikor gondtalanul éltük a szerelmes fiatalok életét, csak ma már nem szerelmesekként. A vacsora elfogyasztása, és a közös filmnézés utána eszméltem csak fel, hogy már hajnali 1 óra  van, így a cuccaim után kezdtem kutatni.
• Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy most fogsz hazafurikázni? - nézett rám kérdőn, nyilván tisztában volt vele, hogy rettegek az éjszakai vezetéstől.
• Igazad van. - tettem le a kocsi kulcsot lemondóan.
• Még megvan a kedvenc pólód, és gondolom fehérnemű is van rajtad, esküszöm nem lesek, és semmi rosszat nem csinálok, szóval nyugodtan itt maradhatsz. - mosolygott perverzen.
• Hol a póló? - tettem fel szerényen mosolyogva a kérdést.
• Gyere. - felvezetett a hálószobába, ahol hosszas keresgélés után elővette a szekrényből azt a pólót, amit régen mindig nála hordtam pizsamának. Az ő egyik pólója volt, így biztonságban éreztem benne magamat, és az illata is olyan Harrys volt. - Tessék. - adta a kezembe. - Akkor én most kimegyek, a fürdőszoba ott van, azt hiszem mindent megtalálsz, én addig lent leszek. Szólj ha kell valami. - mosolygott, majd kiment. Letusoltam, majd felvettem a bugyimat, felülre pedig Harry pólóját, és kisétáltam a hálóba. Nem sokkal később kopogtak, és Harry jött be.
• Én addig a lenti fürdőben lefürödtem. - mosolygott, bár kicsit kínosan éreztük magunkat. Legalábbis én biztosan.
• Alhatok itt? - mutattam Harry franciaágyára.
• Persze. - mosolygott, én pedig bepattantam a paplan alá. Mindennek Hazza illata volt, olyan megnyugtató érzés volt. - Izé üm…Baj lenne… - kezdte, de én közbevágtam.
• Nyugodtan aludj itt. - mosolyogtam majd felhúztam a takaró másik felét, jelezve, hogy bújjon be.
• Jó éjt Harry! - köszöntem el.
• Jó éjt Lol. - mosolygott majd elfordultam az oldalamra. Folyamatosan kattogott az agyam, képtelen voltam aludni, de ahogy hallottam Harry is helyezkedett, majd egy bizonytalan mozdulattal átkarolta a derekamat, és mögém feküdt, de éreztem a mozdulataiból, hogy a reakciómtól tart. Megnyugtatásképpen magamhoz húztam  bal kezét, mellyel átkarol, és tenyerét a fejem alá tettem, miközben alkarját öleltem. Egy kisebb szusszanással jelezte, hogy megnyugodott, hogy nem utasítottam el,és mozdulatait sem éreztem már olyan feszültnek. Hihetetlen, hogy a mai napig egy nagy gyerek, akinek rengeteg törődére van szüksége, de azt hiszem, hogy pont emiatt szerethető. Harry karjaiban biztonságban éreztem magam, miközben kifújta a levegőt az csikizte a nyakamat. Tudtam, hogy Harry már elaludt, ekkor én is becsuktam szemeimet, és a göndör "kissrác" karjaiban elnyomott az álom.

#5. fejezet

- Igen képzeld azt tervezem, szóval nagyon örülnék, ha ebben inkább segítenél, mintsem gátolnál. - kiabáltam ingerülten.

- Kevésbé lenne nekem kínos ez a beszélgetés, ha megpróbálnál kevésbé feszengeni.

- Rendben. - ültem le idegesen az íróasztalom mögé, majd beletúrtam hajamba, és türelmetlenül Tomra néztem, aki vette az adást, és leült elém.

- 15:00-kor a gyárukban elhelyezett bomba robbanni fog, nem sokkal azután, hogy megkezdik az értekezletüket. Akkora pusztítást fog végezni, hogy ami éppen a 100 méteres körzetében van, porrá válik. Felszereltek 4 térmegfigyelő kamerát, itt, itt, itt meg itt. - vett elő egy térképet az épületről, és megmutatta a kamerák helyeit. - A főnök ennek a kamerának a képét fogja nézni, de tilos, hogy a többiből is bármelyikben megpillantson, mert akkor esélytelen vagy. A többiek csak egy 5 perccel hamarabb fognak a helyszínre érni, hogy ők ezen a ponton nézhessék végig az akciójukat. - bökött rá egy másik pontra az alaprajzon. - Ha rajtuk át is jutnál, meg kell birkóznod a 8 biztonsági őrrel, akik minden kaput és folyosót fegyverrel őriznek. Ezt elnézve sajnálom, de azt hiszem lehetetlen bármit is tenned.

- Semmi sem lehetetlen. - néztem rá határozottan, ám ő annál bizonytalanabb volt. - Tudom, hogy mit kell tennem, de ehhez szükségem van a segítségedre.

- Mégpedig? - nézett rám értetlenül.

- Egy pillanat. - elfordultam tőle, és elővettem a telefonom. Tárcsáztam rajta Mary számát, majd miután lebeszéltem vele amit akartam, visszafordultam Tomhoz.

- Már nem azért mintha hallgatóztam volna, de jól értettem, hogy álarcot húzok? - nézett rám furcsán.

- Részben. Mary egész Európa legjobb sminkmestere. Ma délutánra a bőrömbe bújsz. Olyan maszkot csinál neked, hogy még én sem fogom tudni eldönteni, hogy tükörbe nézek-e, vagy klónoztak.

- Zseniális. Jobb terved nem volt? 

- Ne hisztizz már. Rosszabb vagy, mint egy nő.

- Ne sértegess, amikor neked segítek.

- Ömm... Már nem azért, de te nem érzed kötelességednek, hogy Lol-t megmentsd?

- De természetesen igen. - válaszolt.

- Akkor a helyedben csöndben maradnék, és hagynám, hogy egy délutánra ellenállhatatlanul jóképűvé varázsoljanak. - mosolyogtam rá büszkén.

- Hogyne haver. Álmodik a nyomor. - veregetett vállba.

***

– Még mindig nem értem, hogy mégis hogyan sikerülhetett a szánalmas terved. – hallottam a fülemben elhelyezett fülesben Tom nevetését. Őszintén szólva tényleg elég gyér terv volt, és Lol-ék túl profi rendszerrel rendelkeznek ahhoz, hogy a siker esélymutatója magasan álljon, ám most mégis itt kúszom a szellőző rendszerben. Valamit mégis nagyon profin csinálhatok.

-Semmi kétség Tom. Profinak születtem. Idő? – kérdeztem.

-14:50.- Jött a válasz. – Hol jársz?

-Mmm…5. forduló, már csak egy bal kanyar és ott vagyok.

-Siess haver. Necces lesz. – tudatta velem a helyzetem. Tényleg kockázatos volt. Nagyon is.

 De nem izgatott. Hogy miért? Mert semmi veszítenivalóm sincs. Csak nyerhetek.

 Ha kimentem Lol-t, megszabadulhatok Gutierezéktől, elmenekülhetek vele, mindent megmagyarázhatok neki.

 Ha nem sikerül, legalább nem csak Lol hal bele. Nem tudnék élni azzal a tudattal, hogy miattam sikerült megölniük. 

- Mindjárt ott vagyok. Sok sikert, hozd ki a csajt! - hallottam hangját, majd egy mély levegővétel után odakúsztam a szellőző végéhez. Egy rács választotta el a teremtől, melyben nagy bőszen beszélgettek egy ovális asztal körül. Éppen egy göndör fekete hajú karakteres magas férfi beszélt, látszódott rajta, hogy nagy tekintélye van az ebberek között, biztos voltam benne, hogy ő Alex. Még soha nem láttam, de az életemet tenném rá, hogy ő az. Mondjuk most nem hiszem, hogy ezzel sokat kockáztatnék. Mellette ült Lol, serényen figyelte Alex minden mozdulatát. Lol-nak rengeteget jelent Alex, mondhatni mindenkinél többet ér. Oké. Gyerünk Harry! Elővettem a telefonomat, majd írtam egy SMS-t Lol-nak, hogy nézzen fel, és maradjon csendben eszébe ne jusson jelenetet rendezni. Ez volt az első számú tervem, miszerint észre fogja venni, és onnantól könnyebb lesz. Szerencsére elkezdett az ölében matatni, pontosan tudtam, hogy a telefonját kereste. Pontosan szemben ült velem az asztal mögött. Döbbenten olvasta el üzenetét, majd hirtelen rám kapta tekintetét. Rémülten nézett, majd gyorsan elfordította fejét, eleget téve annak a kérésemnek, hogy ne rendezzen jelenetet. Ismét írtam neki egy SMS-t, hogy most azonnal kéreckedjen ki a mosdóba. Végigolvasta üzenetét, majd felállt az asztaltól.

- Alex kiszaladok a mosdóba. - pattant fel idegesen, majd utoljára rám pillantott, és kiviharzott a helységből. A női mosdó pontosan a tárgyalótermük mellett helyezkedett el, így pár métert kellett visszakúsznom.

- Tom mennyi az idő? 

- 14:54, Harry haladjatok, ha most nem indultok vége. - mondta, majd sietősen leemeltem a mosdó szellőzőrácsát, majd sietősen leugrottam. Ebben a pillanatban érkezett meg Lol.

- Idefigyelj Styles! - emelte fenyegetően ujjait, de nem hagytam, hogy befejezze, elkaptam kezét, és komolyan a szemeibe néztem.

- Azonnal velem kell jönnöd. Vészhelyzet van! 

- Persze Harold. Sikeresen átverlek, és már csak egy ilyen béna dumával tudsz előállni. Tűnj el! - nevetett az arcomba, majd hátat fordított, és az ajtó kilincséért nyúlt.

- Robban. - mondtam őt figyelve.

- Hogy mi tetszik? - fordult vissza hozzám kérdőn.

- Ha visszamész. Vége. - mondtam nyugodtságot színlelve, ő csak egy nagyot nyelve fürkészte arcomat arra várva, hogy folytatni fogom. - Velem kell jönnöd. 4 perced van elhagyni az épületet, hogy ne semmisüljön meg minden és mindenki a kis búvóhelyetek területén.

- Most csak viccelsz. - nézett rám keserűen.

- 15:00-kor robban a bomba, ha most nem jössz velem és hagyod el az épületet. - néztem rá teljes komolysággal. Nem akartam neki hazudni, de muszáj volt. Nem mondhattam neki, hogy Jaj Lol 3-kor robban az épület így is úgy is, én pedig itt vagyok a te szőke herceged, és jöttem, hogy megmentselek. Alex nélkül nem hagyta volna el a területet. Tudtam, hogy csak akkor fog velem jönni, ha azt hiszi, hogy a bomba miatta fog robbanni, és azzal, hogy elhagyja a raktárat Alexéknek segít.

- Rühellek Styles! - ordított rám, majd elkezdett bemászni a szellőzőbe. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy sikerülhet. 
*Lol szemszöge*
Egyszerűen ki tudtam volna nyírni Harryt. Fogalmam sem volt róla, hogy most csak szívat, vagy komolyan beszél. Túl komolynak tűnt ahhoz, hogy ne higgyek neki, és amikor mondta, hogy Alexéknak miattam eshet baja, nem érdekelt, hogy csak csapda, vagy igaza van, ki akartam menni innen. 
- Tom mennyi az idő?- hallottam meg az előttem kúszó Harry hangját. - Sietnünk kell Lol. - szólalt meg a göndör, majd kicsit gyorsabban kúsztunk. - Már csak 1 forduló, gyere! - adta az utasítást, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam utána eredtem. A kezeim rettenetesen fájtak, tudtam, hogy biztosan felsértettem több helyen is. Végre megláttam a szellőző végét. Harry könnyedén kiugrott, majd felnyújtotta a kezét, hogy segítsen lejönni. Most az egyszer elfogadtam, bár szívem szerint inkább pofon vágtam volna. Hazz segítségével lejutottam, és könnyedén sóhajtottam. Kijutottunk, most már nem lehet baj, de Harry idegesen szólt bele a mikrofonjába, amin nyilvánvalóan Tommal beszélt. Zseniális még Tom is, forgattam meg magamban a szemeimet.
-10? - kérdezte idegesen Harry maga elé, nyilván ezt is Tomnak szánta, de nem sok időm volt ezen gondolkodni, mert ebben a pillanatban megragadta a kezemet, és őrült gyorsasággal rohanni kezdett. 
- Mi van Harry? - üvöltöttem neki, de nem igen akarta abbahagyni a rohanást.
- Siess! - kiabált vissza, és ha még lehet még gyorsabban futottunk.
- Most! - egy alig hallható ordítást hallottam, ami Harry füleséből jött, és Tomas hangját fedeztem fel benne. Ebben a pillanatban Harry ugrott egy óriást, és engem is magával rántott, így landoltunk egymáson a fűben, majd egy óriási robbanás kíséretében felcsapó lángcsóvát láttam meg, és döbbenten kémleltem az össze-vissza repülő törmelékeket, melyeket csak egy-egy lángcafatnak láttam. Könnyes szemmel fordultam Harry felé, aki szintén a lángot bámulta. Könnyeim végiggördültek arcomon, melyek homályában néztem a narancssárga foltot. Őszintén szólva semmire nem gondoltam, mintha csak bámultam volna magam elé, mégis gondolataim tudták, hogy most mi is történik.

Vááá 3 díj egycsapásra:')

Nagyon nagyon szépen köszönöm a díjakat!:) Rengeteget jelent nekem, ráadásul egyszerre 3 is :) <3

1.-2. Díj:

Nagyon szépen köszönöm a díjakat Adry-nak, és Mercii M-nek :')

1. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!

2. Őszintén kell válaszolnod a kérdésekre!

3. Összesen 5 személynek kell tovább adnod.

4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!

5. A díjat visszafele nem lehet adni!

Kérdések és válaszok:

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? ~ Bernadett, és Dettinek becéznek.

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni? ~ One Direction: Rock me // Rihanna: Diamonds // James Arthur: Impossible

3. Félsz a sötétben? ~ Max Egy idő után, és ha egyedül vagyok.

4. Szerelmes vagy valakibe? ~ Sajnos nem :/

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled? ~ Amikor felálltam a buszon az ülésről, és a farzsebemből kiesett a betétem, majd hátranéztem, megláttam, és gyorsan visszaugrottam érte, majd röhögve leszálltam. Szerencsére csak max 4-en látták, abból is 3 idős néni volt:DD

6. Gondolatban öltél már meg valakit? ~ Hahah kismilliószor is:D

7. Szerinted péntek 13.-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent? ~ Nem izgat a dátum;) Mondhatni leszarom:D

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el? ~ Igen.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel? ~ Nem, mivel nem izgat, ha nekik ez nem tetszik. Kinek a pap, kinek a paplan;)

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál? ~ Nem emlékszem:D Az biztos, hogy 6 évesen csak akkor kezdtem el sírni, mikor már rég kivették a tűt, de én megláttamo.O' :D

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? ~ Igyekeznék találkozni minden olyan emberrel, akit csodálok, próbálnék minden olyan dolgot kikerülni, ami a hírességeket rossz irányba terel, megpróbálnám, hogy a hírnévbe ne őrüljek bele, és ami a legfontosabb, kérném a barátaimat, családomat, hogy ha pofonokkal is, de tartsanak 2 lábbal a földön.

12. Szoktál álmodozni? ~ Átlagban a napjaim 50%-ban :D

13. Járnál Chace Crawforddal? ~ Ha jó fej, és megfogna a személyiségével is, akkor persze.

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik? ~ Hát én nagyon szeretnék, egy fiú ikerpárt :') Nevet nem tudok, de a kisruhákat néha nézegetem, pedig még csak 15 vagyok:DD

15. Adni vagy kapni jobb? ~ Mind2??:D

16. Titkom: ~Ez hülyeség:D Nem véletlenül hívják titoknak;)

17. Bakancslista: ~ Ebben a percben fejeztem be a filmet, így most nem nagyon írnék ide semmit :)

Akiknek küldöm: 

~ Linda

~ Juhász Szandii 

~ Mandi

3. Díj:

Nagyon szépen köszönöm Laura D.-nek:)

Szabályok: 

Tedd ki a blogodra

Válaszolj a kérdésekre

Add tovább! /Annak nem adhatod, akitől kaptad/

Itt is ugyan azok a kérdések, így még egyszer nem válaszolnék:) 

Sajnos mostanában nem igen olvasok blogot, így ezt már nem tudom továbbadni:/

# 4. fejezet

- Tudtam, hogy beveszed. - nevettem rá, majd elhúzódtam tőle, és befeküdtem a franciaágyba. - Jó éjt Harry. - kacsintottam rá. - Ja. És te alszol a földön. - nevettem amolyan győztes mosollyal, és lekapcsoltam az éjjeli lámpát. Becsuktam szemeimet, majd kicsit hunyorítottam, hogy megnézzem Harry mégis mit csinál. Lefagyva állt, pont azon a helyen ahol az előbb "cserben hagytam". Haraggal teli tekintettel rám pillantott, majd beviharzott a fürdőszobába, amit egy óriási ajtócsapással koronázott meg. A terv a fejemben, nem lesz nehéz megvalósítani. Már csak várnom kell, hogy Harry elaludjon, és remélhetőleg minden rendben lesz. Félek, hogy tudni fogja mire is készülök. Azért bízom benne, hogy amit kiterveltem sikeresen véghez is viszem. Szemeim ismét lecsuktam, mikor hallottam Harryt, amint kinyitja a fürdő ajtaját. A szemeim ugyan csukva voltak, de szinte magam előtt láttam amint Harry még mindig fújtatva rám néz, és tudtam, hogy csak azért is biztosan be fog feküdni mellém az ágyban. És igen. Túl jól ismerem ahhoz, hogy ezt ne tudhattam volna előre. Sebaj, ez egy kicsit megnehezíti ugyan a szökésem, de megoldható. Mögém feküdt oldalára fordulva, szinte minden porcikája tökéletesen körülölelt hátulról, a bal kezét pedig előrecsúsztatta csípőm mentén, és hasamat ölelve elkezdte cirógatni, majd arcával fülemhez hajolt.
- Itt még nincs vége. - suttogta, miközben lehelete csiklandozta a fülemet. Szemeimet csukva tartottam, de tudtam, hogy esélytelen átvernem. - Tudom, hogy hallasz Baby. - folytatta  a suttogást, és hallottam hangján, amint elmosolyodik. Jobbnak láttam inkább csukva tartani szemeim, még ha tudja is, hogy fent vagyok. - Látom nem vagy túl kommunikatív. Inkább holnap beszélgetünk majd. Jó éjt szépségem. - suttogta, és belepuszilt a hajamba, miközben én elmosolyodtam. Eszembe jutott minden, amit közösen átéltünk. Az együtt töltött felejthetetlen perceink. Még mindig hihetetlen, hogy így lett vége. Egy dolgot tudok; Soha nem fogom elfelejteni Harryt. Esélyem se lenne, még ha akarnám se. Szuszogása folyamatosan súrolta nyakamat, mely kellemes bizsergést keltett bennem. Régen nem voltam már szerető sráccal. Mondhatni Harry óta nem is volt igazi szerelmem. Egyrészt a munkám mellett nem engedhettem meg magamnak, másrészt pedig valamilyen szinten minden srácban Harryt kerestem.
Oké Lol. Hajrá. Halkas, és lassítva próbáltam kikelni Harry ölelése alól, amit részben sikeresen meg is oldottam. Óvatosan felültem az ágyon, majd letettem talpaimat, és megtámasztva magam az ágyon felegyenesedtem. Rápillantottam Harryre, aki teljes nyugodtsággal aludt tovább. Olyan ártatlannak tűnt, olyan szeretni valónak, és törődőnek. Ennek ellenére még megütni is képes volt. Fájt ebbe belegondolni. A tudat, hogy bántott ellensúlyozott szinte minden gyönyörű együtt töltött percet. Elvettem tekintetemet a göndör "kisfiúról", és elkezdtem keresni a ruháimat. Nem sok fény volt a szobában, de sikeresen megláttam a fotelba dobva levetett gönceimet. Lábujjhelyen odacsúsztam a ruhákért, és magamra kaptam őket. Folyamatos pillantásokat vetettem Harry felé, aki továbbra is abban a pózban aludt, ahogy hagytam. A ruhák megvannak, most elkezdtem a kocsikulcs után kutatni, amit a kis szekrényen meg is találtam. Kezembe vettem, és halkan ólálkodtam az ajtóig, megfogtam a kilincset, elfordítottam, de sajnálattal tapasztaltam, hogy az ajtó zárva van. Lol ne legyél már ilyen amatőr! Persze, hogy zárva van, Hazz nem hülye. Csaptam magam fejbe magam gondolatmenetem közben, majd fordultam egyet és pillantásom megakadt a szoba ablakán. Hajrá! Odamentem az ablakhoz, a lehető leghalkabban kinyitottam, és lepillantottam. Nem lesz ez így jó. Az első emeleten volt a szobánk, és nehezen lehetne innen kiugrani, hogy az ember ép bőrrel megússza. Kihajoltam, majd körbenéztem kutatva a lehetőségeim után. Balra meg is láttam egy vízelvezető ereszt, ami ugyan stabilnak nem tűnt, de a cél érdekében megfeleni látszott. A filmekben mindig sikerül. Nem mondanám, hogy a komolyabb kiszabadulásokban tapasztalattal rendelkeznék, mivel a munka nehéz része nem az enyém, de ez esetben tennem kell valami "hősködős" dolgot is a menekülésem érdekében. Felléptem az ablakpárkányra, majd megfogtam az ereszt tartó csavart, ami a falhoz rögzítette, és kilendítettem lábaimat, amit szintén megtámasztottam egy ugyanilyen csavaron. Istenem most segíts rajtam. Suttogtam, majd lenéztem, és egy mélyebb levegővétel után elkezdtem keresni lábammal a következő csavart, amire rátehetem a lábam, és így haladtam lefelé, mígnem elértem az utolsó csavarhoz. Ismét lenéztem, és láttam, hogy szinte másfél méterre vagyok a földtől, de más választásom nem igen akadt, le kellett ugranom. Elrugaszkodtam, majd a földön landoltam. Huh. Sikerült, már csak a kocsit kell megtalálnom. Bingó. A parkolóban kiszúrtam Harry kocsiját, elővettem zsebemből a kocsikulcsot, majd beültem, és a bázishoz indultam.

***  Harry szemszöge

A nap sugarai égették bőrömet, mikor kinyitottam a szememet, és láttam, hogy Lol nincs itt mellettem. Miért kellett bedőlnie? Ennyire zöldfülű? Ez a legrosszabb dolog, ami csak történhetett velem, hogy pont őt kell majd kergetnem, és bántalmaznom. Gyorsan kipattantam az ágyból, majd felvettem a földön heverő ruháimat, és előkerestem a szobakulcsot. Kinyitottam az ajtót, és lesiettem a hallba vezető lépcsőn. 

- Jó reggelt Mr. Styles. Egy úr hagyta itt ezt az üzenetet nem régen, önnek hozta.

- Köszönöm. Ja és kifizetném a szobát.

- Máris uram. - mondta a portán álló férfi, majd azonnal kibontottam a levelet. 

Harry Lol bedőlt a tervnek, elvitte a kocsit, mire felkelsz valószínűleg sikerül is lenyomoznunk a bandájuk helyét. Itt a kocsi kulcsa, ezzel vissza tudsz jönni, a többit majd megbeszéljük, és ne felejtsd, hogy mit mondott a főnök, ha nem végzed rendesen a munkád!

- Fasza! - mondtam hangosan, majd egy hangos sóhajtás közepette visszasétáltam a pulthoz, és kifizettem a szobát. Kisiettem a parkolóba, és megláttam a nagy terepjárót, amit nekem hagytak itt. Kinyitottam az ajtót, majd beültem, és elindultam vissza a központunkhoz. Mi a fenét csinálok? Inkább engem nyírjanak ki, minthogy Lolnak essen baja. Egy gond van. Ha nem nekem kellene elkapnom, sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy bántani fogják. Nem mintha én ne bántottam volna. Lesütöttem szemeimet, majd gondterhelten sóhajtottam. Ennél nagyobb baromságot én még életemben nem tettem. Képes voltam bántani. Megőrültem? Igen, egyértelműen meg. Elszúrtam. Ismét elszúrtam. Nem volt elég, hogy 2 évnyi kapcsolatunk után megcsaltam, majd ronda dolgokat vágtam a fejéhez, még bántani is képes voltam. Meg sem érdemeltem...

***

- Itt a kulcs Tomas. - dobtam oda a kocsi kulcsait a srácnak.

- Gutierez már vár menj be hozzá. - mondta, majd elindultam a főnök ajtaja felé.

- Gyere. - hallottam a hangot, mely a kopogásom után érkezett. - Gratulálok Harold. Így nem lesz semmi gondunk, ha mindig így végzed a munkád. - mosolygott rám, én pedig képes lettem volna leköpni. - Ne aggódj, a családod jól van, és mint már említettem, ha továbbra is követed az utasításainkat, nem esik baja sem az anyukádnak, sem pedig a húgodnak. - nevetett gúnyosan. Undorító egy alak, már rég megöltem volna puszta kézzel is, ha nem kellene attól a ténytől tartanom, hogy bántja a családomat. - Most pedig irány, és nézd végig, amint felrobban a kis telephelyük. A bomba pontosan 15:00-kor fog robbanni, nem sokkal azután, miután elkezdődik a kis gyűlésük, és mindenki egy helyen fog szénné sülni. - a szavai hallatán majdnem felrobbantam. -Tom is megy, és a többiek is, én inkább innen nézem végig az izgalmas eseményeket, ugyanis a fiúk bekamerázták az egészet. - mondta, majd intett, hogy induljak. Gutiereznek fogalma sem volt sem a múltamról, sem arról, hogy Lol-lal együtt voltam. Dühösen kisétáltam, majd Tomas felé indultam.

- Gyere azonnal! - mondtam neki ellentmondást nem tűrve, majd elsétáltam egy eldugott helységbe, és komolyan felé fordultam.

- Mit tudsz az ügyről? - böktem ki neki a szavakat.

- Nem sokat. Nekem sem mondtak sok mindent.

- Ide figyelj, most azonnal elmondasz minden apró részletet, vagy laposra verlek. - nyomtam egy kézzel a falhoz, miközben a pólóját markoltam. - Tudtommal te is egy cipőben jársz velem, téged is kényszerítve " dolgoztatnak " itt, és te sem szeretnéd, hogy Lolnak baja essen, úgyhogy most azonnal kitálalsz. - mondtam neki kicsit higgadtabban, mint előző mondatomat, majd elengedtem.

- Oké. Oké nyugi. - igazította meg ruháját.

- Képzeld nem nagyon tudok lenyugodni azzal a tudattal, hogy Lolt nemsokára ki akarja nyírni egy maffiózó barom.

- Kiszabadítod? - kérdezte a nyilvánvalót.

- Igen képzeld azt tervezem, szóval nagyon örülnék, ha ebben inkább segítenél, mintsem gátolnál. - kiabáltam ingerülten.

#3. fejezet

- Utazz jól drágám! - mondta vigyorogva, majd rám csukta a csomagtartót. Ez teljesen megőrült?? 
- Harold! - üvöltöttem, miközben a csomagtartó belsején dörömböltem kezemmel, mely nem volt odabilincselve a csomagtartó belsejében lévő kampóhoz. 
- Nem hallom drágám. - ezzel feltekerte a rádiót és bömböltetni kezdte. Ezt nem hiszem el. Elmebeteg. Mégis mi a francot csináljak? Basszus Alexék... Van egy kis gond.Ha a chipen megnyomom a riasztó gombot, az fixálja a tartózkodási helyemet, így a központban rögzül, hogy éppen hol voltam mikor megnyomtam a gombot, így Alexék biztosan a maffia központjához mentek. Oké Lol nyugi. Mindent meg tudsz oldani, ennél nagyobb pácban is voltál már. Hát persze a telefon. Ezzel elővettem mobilomat, több kevesebb sikerrel, de csak sikerül, és tárcsáztam Alex számát.
- Lol hol a francban vagy? Már átnéztünk mindent, és bezártuk az egész bagázst egy raktár helységbe.
- Kisebb gondban vagyok, ugyanis az a barom brigád felbérelte Harryt. - sziszegtem.
- Azt a Harryt? És mégis most hol vagy? - kérdezte idegesen.
- Igen azt a Harryt, és ha én azt tudnám, akkor nagyon boldog lennék, ugyanis éppen a csomagtartójának kényelmeit élvezem ki.
- Istenem. - sóhajtott gondterhelten. - Jó akkor tartsd még egy kicsit, lenyomozzuk a telefonod, és utánad megyünk, csak kitartást.
- Próbálkozom, de siessetek.
- Oké. Megvannak a koordináták. Épp a Bath Road-on vagytok.
- Ne! Ugye nem!? Alex arra van a ...
- A Heathrow repülőtér. - fejezte be mondatomat.
- De ugye gépre nem akar tenni?
- Lol hogyan tenne már gépre? nyugodj meg nem lesz semmi.
- Jó, csak siessetek.
- Kitartás, sietünk. - ezzel letette.
Én ha egyszer kiszabadulok innen biztosan megölöm Harryt. Gondoltam egyet, és tárcsáztam Harry telefonszámát, reméltem, hogy ugyanaz a száma mint volt. Elégedetten könyveltem el, hogy telefonja ott csörög valahol mellette,  majd kisebb várakozás után felvette.
- Sajnálom, de semmiféle panaszt nem fogadunk el az utaztatással kapcsolatban. -  mondta, és szinte magam előtt láttam gúnyos mosolyát.
- Harry engedj ki innen! Mi a szarért nem ülhetek melletted?
- Talán mert sokkal jobb a hatása, ha nem tudod, hogy merre megyünk. - mondta.
- Harold, tudod, hogy asztmás vagyok, engedj ki! Alig kapok levegőt. Harry kérlek. - mondtam neki, majd a végén bevetettem a műsírást. - Ne csináld ezt Hazz. - szipogtam még mindig megjátszva. Nem mondott semmit, csak éreztem, ahogy lelassít, és kinyomja a telefont. Győzelem. Számat rágva nézelődtem ide-oda türelmetlenül az autó csomagtartójában, mikor kinyitotta annak ajtaját, és féloldalas vigyorral állt felettem.
- Rühellek Harold! - álltam fel hevesen, hogy arcába mondhassam, de nem kellett volna, mivel a kezem még mindig a kocsihoz volt bilincselve, így az hátra rántott, és visszaestem a csomagtartóba, míg ő gödröcskés mosollyal jót röhögött rajtam.
- Au! - sziszegtem, majd kezemhez kaptam, ugyanis a csuklóm elég nagyot rándult.
- Te nő! Hajolt mellém, míg én lábamat lógatva félig karba tett kézzel fújtatva ültem, és mérgesen méregettem. Fülemhez hajolt, miközben kinyitotta a bilincset, és zsebre csúsztatta.
- Még elrakom, hátha jó lesz valamire, ugyanis terveim vannak vele. - lehelete csiklandozta a fülem alatti bőrt, majd elégedett, és egyben perverz mosollyal felegyenesedett. Csuklómat nyomogattam, ugyanis még mindig nagyon fájt. Továbbra sem akartam Harryhez szólni, csak sértődötten néztem rá. Kezeit nyújtotta segítségképp, hogy felkeljek a csomagtartóból, de inkább puffogva néztem rá, majd segítség nélkül egyedül felálltam. - Ugye tudod, hogy szörnyű vagy? - nevetett, majd derekamnál fogva elvezetett az első ajtóig, kinyitotta, és megvárta, hogy beüljek. Csendben néztem ki az ablakon, a tájat fürkésztem, ami lényegében fákból, és rétekből állt. Harry beült mellém, majd beindította a motort, és egy mosollyal nyugtázta, hogy nem szólok hozzá.
- Egész úton ezt fogod csinálni? - nézett rám kérdőn, de továbbra is szótlanul bámultam ki az ablakon. - Gyerekes vagy. - mondta.
- Te pedig szánalmas... - mondtam flegmán.
- Ó most már hozzám szólsz?
- Ennyire ne örülj...
- Eszem ágában sincs.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Belfastba. - mondta vállat vonva.
- Mi? Minek?
- Titok. - kacsintott rám.
- Harry Belfast vagy 9 órára van innen. - keltem ki magamból.
- És? - vigyorgott.
- És?! Délután 5 óra van mégis hol akarsz aludni?
- Az autóban.
- Ezt te sem gondolod komolyan. 
- Miért mi bajod van az autóban alvással?
- Nem fogok veled együtt éjszakázni! Álljunk meg egy vendéglőnél, vagy egy motelnál, de én nem vagyok hajlandó autóban aludni.
- Mi bajod van? Megvan? Vagy mégis mi a bajod?
- Te Harry. Leszámítva téged egészen jól érzem magam.
- Elég hisztis vagy. - forgatta meg szemeit
- Mit akarsz velem csinálni? Ki fogsz nyírni? - néztem rá lenézően.
- Ugyan. Csak ha kiérdemled. - mondta vigyorogva, majd jobb kezét combomra helyezte.
- Vidd innen. - sziszegtem fogaim közt, majd lelöktem a kezét. Erre ő csak elmosolyodott.

***
- Jó napot! Egy két ágyas szobát szeretnénk. - mondta rekedtes hangján Harry a recepciósnak.
- Sajnálom, de már csak egy nászutas lakosztályunk van. - mondta a nő, mire én felnevettem. Annyira jellemző...
- Az csak fokozza az izgalmakat. - mosolygott Harry, és elvette a szoba kulcsait, majd felsétáltunk az emeleti lakosztályba. Amint benyitottunk lefagytam. Az ágyon rózsaszirmokból volt kirakva egy szív, kis ledekkel világító lámpák tették hangulatossá a szobát. Harry egy hosszabb nevetéssel reagált az elénk terülő látványra.
-Ez most komoly? - néztem végig a szobán.
- Jaj drágám milyen jó, hogy nem akartad velem tölteni az éjszakát. - vigyorgott perverzen.
- Elmegyek letusolni. Ne aggódj, nem fogok megszökni. - néztem rá, majd bementem a fürdőbe, és előkaptam telefonomat. Írtam egy SMS-t Alex-nek, hogy ne jöjjenek, mert este simán meg tudok szökni. Levettem a ruháimat, és beálltam a zuhany alá, majd egy 10 perces zuhany után kijöttem, bugyimat és melltartómat felvettem, majd visszamentem a hálóba Harryhez. Csak egy boxer volt rajta, 3 év után újra láthattam izmos felsőtestét. Önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Nagyon szexi vagy. - mért végig, én pedig csábítóan ránéztem, majd lassan elindultam fel, és megálltam közvetlenül előtte. Még egy lépéssel közelebb mentem hozzá, majd füléhez hajoltam.
- Annyira hiányoztál. - suttogtam, és ajkaimmal súroltam a füle alatti érzékeny bőrt.
- Tudtam, hogy nem tudsz ellenállni majd. - vigyorgott, és vállamat kezdte puszilgatni. Ujjaimmal végighúztam felsőtestén, majd belemarkoltam boxere rejtekébe, mire ő felnyögött.
- Tudtam, hogy beveszed. - nevettem rá, majd elhúzódtam tőle, és befeküdtem a franciaágyba. - Jó éjt Harry. - kacsintottam rá. - Ja. És te alszol a földön. - nevettem amolyan győztes mosollyal, és lekapcsoltam az éjjeli lámpát.

#2. fejezet

- Érdekes. Régen még volt egy kis eszed, és nem voltál bűnöző. - néztem rá lekezelően. Tudtam, hogy nem fog örülni annak, hogy bűnözőnek hívom. Azzal is tisztában voltam, hogy egyenesen rosszul fog neki esni, de perpillanat nem sok mindent tudok tenni, miután le vagyok kötözve kénytelen leszek szavakkal harcba szállni. Nem fog bántani. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne rá képes, ha másban nem is, de ebben az egy dologban képes vagyok benne bízni, miszerint képtelen lenne fizikailag bántani. Lelkileg? Az már más kérdés...
6 évvel ezelőtt ismertem meg, akkor még csak 17 éves voltam, ő pedig 18. Gyerekszerelemnek indult, az elején csak barátok voltunk, majd összejöttünk, és 2 évig együtt voltunk. A szakításunknak immáron 3 éve. Életem első szerelme. A lábam is beleremegett, ha megláttam. Ám a  dolgok az idő múlásával egyre kezdtek eldurvulni...
A múltunk közel azonos volt. A jövőnk? Az már kevésbé... Egy közös ügyet kaptunk, ekkor ismertem meg, minden klappolt. Sikereink egyre nőttek. Ugyan különböző volt a cégünk, de egy ügy érdekében dolgoztunk. A munkahelyünk tabu téma volt. Semmit nem mondhattam el neki róla, így ez soha nem is volt téma közöttünk, de sem én, sem pedig Harry nem várta el tőlem, hogy kitálaljak a cégről. Így van az, hogy még ő sem tud semmit Alex cégéről. 3 éve viszont elég durván váltunk el egymástól, a Harryhez való vonzalmam átváltott gyűlöletbe. Azóta nem hallottam róla.
Szóval tényleg ideáig süllyedt. Komolyan képes volt átállni a másik oldalra, és bűnöző lett belőle...
- Hogy is szerethettem beléd anno? - kérdezte lenézően.
- Legalább nem vagyok egyedül ennek a kérdésnek a nehézkes megválaszolásával. - forgattam meg szemeimet.
- Mázlista vagyok. És tudod miért? Mert ismerem minden gyenge pontodat. - húzta féloldalas mosolyra száját. - Nem lesz nehéz szóra bírni téged. 
- Úgysem bántanál. - hajoltam közelebb hozzá, már amennyire tudtam, hogy arcába mondhassam az előttem guggoló srácnak.
- Honnan veszed?
- Képtelen lennél rá. - fordítottam el fejemet oldalra.
- Csak figyelj kicsi lány. - mondta ingerülten, majd kezeit a levegőbe emelte. Becsuktam szemeimet, fogaim összeszorítottam, majd amennyire tudtam hátrahajtottam fejemet a széken. Nem teheti meg. Képtelen lenne rá. Csak egy óriási csattanást hallottam, és éreztem, amint arcom bal oldalán eszméletlen bizsergő, csípő érzés kezd eluralkodni. 
- Au! - kiáltottam fel, majd kezemre hajtottam fejemet, mivel karom nem tudtam felemelni a rajta lévő kötél miatt. Nem mertem ránézni Harryre. Nem nyitottam ki szemeimet, képtelen lettem volna ránézni. Megtette. Képes volt rá. Egy könnycsepp gördült le arcomon. Nem tudnám megmondani, hogy a fájdalom, miatt, vagy jobban fájt volna, hogy pont ő képes volt bántani. Féltem Harrytől. Ezt is sikerült elérnie. Az emberek változnak, az emlékek nem... Hihetetlen, hogy mennyire más emlékek fűznek hozzá, mégis képes volt erre. Lassacskán felemeltem fejemet, hogy ránézhessek. Igaz, a könnyek miatt szemeimmel, csak homályosan láttam magas alakját, de tudtam, hogy ezen a tettén még ő is meglepődött. Láttam a szemeit, melyek nem a szokásos zöld színben világítottak, sokkal sötétebbek, és zavarodottabbak voltak. 
- Lol. - guggolt le elém, és arcomon végigsimított tenyérnyoma helyén. Fejét lehajtotta, majd halkan kimondta: - Annyira sajnálom.
- Gyűlöllek Harry! - sziszegtem fogaim között, majd szemeibe néztem. - Rühellem minden tetted, rühellem a perceket, melyeket eltöltöttem veled, és rühellem azt, hogy újra látnom kell téged! - üvöltöttem neki, miközben könnyeim még mindig folytak az arcomon.
- Sajnálom, de nem tehetek mást. - mondta megbánóan.
- Gondolom. - forgattam meg szemeimet.
- Lol ez más. Nem tudod, hogy mi történt velem az elmúlt időben. 
- Ó dehogynem. Címeres barom lettél!
- Kérlek! - mondta rekedtes hangján.
- Mivel tudnék megszabadulni tőled? - kérdeztem gúnyosan.
- Ha elmondasz mindent.
- Nyilván... - forgattam szemeimet.
- Ha ennyit forgatod a szemeidet, a végén szemtengelyferdülést kapsz. - mosolygott halványan.
- Szerinted most ehhez a megszólalásodhoz teljesen megfelelő a hangulat?
- Hm. Megpróbáltam. - mosolygott fanyarul.
- Hogy kerültél ide?
- Hova? - tettette az értetlent.
- Tudod te azt.
- Vagy nem.
- Mi lett veled Harry? - kérdeztem halkan, miközben éppen feltápászkodott guggolásából. Csak álltam pillantását. Nem válaszolt. Nem mondott semmit. - Önszántadból? - kérdeztem ismét szemeit fürkészve, melyek az előbbi színükhöz képest halványabb árnyalatot vettek fel.
- Most ez... Nem alkalmas. - nyögte ki, majd hátat fordított, és kisétált a szobából. Most éreztem annak az idejét, hogy a combomra rögzített kis chip gombját megnyomjam, mellyel Alexéket riaszthatom a helyükön. Még soha nem hívtam én őket, mindig képes voltam innen eltűnni. Lelkileg, és fizikailag is minden egyes alkalommal el tudtam szökni, ám most képtelen voltam. Nem történhet meg... Miért? Miért pont ő?
Nagyon remélem, hogy Alexék mihamarabb ideérnek, és kitalálnak valamit, mert én innen minél előbb el akarok tűnni. Ez a maffia eddig egy vicc volt. Konkrétan játszottam velük, azt sem tudták, hogy hogyan kezelhetnének egy ilyen fajta helyzetet. Hirtelen pedig rájönnek, hogy ha felbérelnek valakit, akkor majd az megoldja helyettük? De miért pont Harryt? Tudnák, hogy mi egy ideig együtt voltunk?
Oké. Teljesen esélytelen vagyok. Csak várjak amíg megjönnek Alexék, vagy mégis mi a francot tegyek?
Harry más. Nem hiszem, hogy képes lenne ezeket a dolgokat önszántából tenni. Sok mindent el tudtam, és el is tudok képzelni róla, de az, hogy még véletlenül is bántson, soha nem gondoltam volna. Mégis képes volt rá. Egy ember képes lenne ennyire megváltozni? Az egykori barátom. Életem első szerelme, az akit soha nem fogok elfelejteni, mégis megtette. Ekkor nyílt az ajtó, és belépett Harry.
- Indulunk. - mondta határozottan, majd elkezdte kicsomózni a köteleket.
- Mi? - förmedtem rá. Hova a francba mehetnénk innen?
- Csak maradj csöndben! - mondta, majd elkezdett maga után húzni, de még a szobában úgy döntött, hogy inkább magához bilincsel.
- Te megőrültél? - néztem rá kérdőn, utalva a bilincsre.
- Azt hiszem így kisebb az esélye, hogy elszöknél.
- Ennél jobb ötleted nem volt?
- Csak maradj csöndben, és gyere! - utasított, majd elindultunk a parkoló felé. Megállt ezüst autója előtt, majd kinyitotta a csomagtartót, és vigyorogva rám nézett.
- Most szívatsz? - kérdeztem lenézően, amolyan "ugye ezt te sem gondoltad komolyan" nézéssel.
- Tágas, nem kell hallgatnom a folyamatos dumálásod, és azt hallgatok amit akarok. - vigyorgott rám, amolyan jól kinevetlek mosollyal, melynek következményeképp előjöttek jól látható gödröcskéi.
- Esélytelen...
- Akkor viszont segítek. - ezzel felemelt, bal karját hátam alá tette, míg jobbal térdhajlatomnál fogott, és így tett be az autója csomagtartójába. Szabadulni akartam, de nem sok esélyem volt, így inkább egy mérges fújtatás után abbahagytam a próbálkozást, és hagytam, hogy a bilincset karjáról a kocsi csomagtartójának belsejében lévő kampóra akassza.
- Utazz jól drágám! - mondta vigyorogva, majd rám csukta a csomagtartót. Ez teljesen megőrült???

#1. fejezet

A Bűnözés illegális tevékenység mely leggyakrabban monumentális nyereségszerzéssel jár. Bele lehet tanulni, kemény munka, de bele lehet. Emberölés, bankrablás, emberrablás... A sor szinte végtelen. A legnagyobb motiváció egy bűnöző számára a pénz. Emberi erkölcsök figyelembe vétele nélkül, loholva is, de megszerzi amit akar. Igaz. Amit tesznek, bűnözésnek hívnak. Képesek vállalni a kockázatot, ha az ára szép summa, főleg, ha a mögöttük álló bűnszervezetek rendelkeznek némi "tapasztalattal." Szép kis százalékos arányban elosztják a bevételt. Jól járnak. A "cég" növekszik, egyre több megbízást kap minden egyes sikeres bűncselekmény után, a főnök zsebe tovább telik, míg az elkövető piszkos munkájáért cserében oltári összegeket kaphat. Nem véletlen, hisz itt nem sok minden van a zsugoriságon, és a motiváción kívül. Illetve mégis. Lelketlen, hideg férgek. Nem áll másokból ez az iparág. Hogy én bűnöző? Nem. Bár... Lényegében amit teszek, illegális, de nem mások kárára. Pontosabban; nem az ártatlan emberek kárára, hanem a pénzéhes maffiákéra. 
- Engedj el te barom! - csapkodtam Tomas karját, de mindhiába. Rezzenéstelen, bár meglehetősen ideges arccal húzott tovább a kihalt utcán. 
-Oké megyek melletted, ígérem nem rohanok el, csak engedj el! - néztem rá könyörögve.
- Hogyne. Ezt már egyszer eljátszottad.
- A francba! Reméltem, hogy nem emlékszel. - nevettem fel, miközben még mindig húzott az utcákon, ahol csendesen szemerkélt az eső, a lámpák szinte csak pislákoltak, egy lélek nem fordult elő a hűvös esti napon.
- Meglehetősen jókedvedben vagy ahhoz képest, hogy tulajdonképpen most elrabollak.
- Tomas drága! Ezt már megszoktam. Ezért is nem strapálom magamat azzal, hogy előled bújkáljak, mivel behozol, a halálosan béna és zöldfülű bandád próbál rám ijeszteni, én pedig egy apróbb csellel már meg is szabadultam tőletek, és egy bő hónapig újra jót tehetek, mialatt a főnököd csak néz, hogy hova tűnik a "kemény munkával" megkeresett pénze. - mosolyogtam lenézően.
- Nem vagy vicces. - ekkor kicsit erősebben ragadta meg karomat, mire felszisszentem, és engedett a szorításomon. - Lol, ez most más. Sokkal komolyabb, és profibb ügy, mint valaha. Ne vedd ilyen humorosra.Nagy ember van a dolgok mögött, vérbeli profi. Óriási veszélyben vagy, ha nem vigyázol magadra. - mondta komolyan.
- Ühümmm... Jah. Ha nem tudnád, életem minden perce életveszély. - forgattam meg szemeimet. Az úgynevezett maffiájuk tényleg béna. Címeres lúzerek próbálkoznak, csak azért nem buktak le még a rendőrség előtt, mert a mai zsaruk is eléggé balfaszok. Hiába hagynám, hogy nagyobb összeget kaparintson meg a bűnszervezet, akkor sem vennék észre, hogy valami nem stimmel ezekkel az emberekkel. Semmit nem árthatnak nekem, sokkal profibb vagyok náluk, én vagyok az egyetlen ember, akit ismernek a cégünktől, és ez így is marad. Elég vicces, hogy le akarnak minket leplezni, tudják, hogy én is a bandában vagyok, ismernek, vagy 10 alkalommal kapattak el Tomassal és hozattak be az helyükre, de mint minden más, a fenyegetés sem az ő műfajuk. Ők a legbénább "cég" azok közül akikkel foglalkozunk, így Alex, a főnököm sem félt, sokkal profibb ügyeket oldunk meg, őket szinte csak nyert ügyként kezeljük. Ha "el is lopatnak" Tomassal, én szerzek róluk plusz infókat, nem ők rólunk, így ők tényleg csak a bónusz pénz. Soha másik cég nem kapott el, és nem is fog. Mindig be vagyok mikrofonozva, így lényegében ha terepen vagyok Alexék mindig hallanak, ha ez a banda elkapna ide jönnek és seperc alatt kivisznek. Tomasék szövetkezete sem tud rólam semmit, a cégről sem, és nem is tudnak tovább adni infókat más maffiáknak, mivel vannak embereink is akik erről gondoskodnak. Alex kiskorom óta profinak nevel. Úgy tűnik, hogy sikerrel, mivel mára én vagyok a cégünk legprofibb, legtapasztaltabb, és legbefolyásosabb embere. A legkomolyabb ügyeket mindig én kapom, és ezzel együtt szép pénzeket is tudhatok a magaménak. Az életem életveszély. Ez van. Jah! Szóval akkor mivel is foglalkozom?! Hát ööö... Becsületes bankrabló, vagy mi. Jó nincs ilyen, de mégis van. Emberek milliói élnek úgy, hogy reményt vesztve ülnek szeretteik mellett a halálos ágyuknál. Kilátástalanok. Ekkor meglátják annak a bizonyos "csodagyógyszernek" a reklámját, melyet a bűnszövetkezetek gyártatnak. A mit sem tudó emberek megveszik nem kis pénzért a gyógyszert, gondolják ez az utolsó esély, hogy szerettük meggyógyuljon, de tévednek. Ez a bizonyos kis gyógyszer szépen lassan, de gondosan gyengíti le a beteg szervezetét, melybe az így is gyenge szervezete belehal. Nem tudják bizonyítani, hogy ettől a gyógyszertől halnak meg, mivel ez tulajdonképpen csak kicsit "gyorsít" a halálukon. Ezeket az óriási összegeket bankokban tartják, melyekből mi profi munkával kiraboljuk ezeket a pénzeket, és bizonyos összegeket visszautalunk idegen jótevőként olyan családoknak, akik ebben a gyógyszerben bízva vesztették el családtagjukat. Amolyan kis vígasz díj.
Volt már példa arra, hogy minket béreltek fel emberölésre, ahol ilyen maffiózó főnököket kellett kiiktatni. A piszkos munka sohasem volt az enyém. Mind a bankrablásnál, mind az emberölésnél vannak erre specializálódott emberek, én vagyok az egész agya. Kimegyek a terepre, felmérem a helyzetet, megtervezem az egészet, és az irányításom alatt gond nélkül lezajlanak az események. Összegezve: Becsületes ellenbűnöző vagyok.
- Oké. Lol tudod, hogy nem akarnálak bántani, és a főnöknek sem az a célja, hanem az információ szerzés, de most tényleg vigyázz magadra. - tudtam, hogy Tomasnak nagyon bejövök, tényleg nem tudna bántani, és ő is csak kényszerítve került a maffiához, ő csak behozza az embereket a céghez, és ezután kapja a fizetést.
- Mi olyan nagyon durva? Elég bénák a főnökeid nem hiszem, hogy most ne úsznám meg.
- Új emberünk van. - mondta határozottan.
- Mi? - kerekedtek ki szemeim - Mégis ki a franc?
- Majd meglátod. Nem mondhatok semmit. Csak vigyázz! - ekkor bevezetett a sötét terembe, melybe csak a kis ablakon beszűrődő fény nyújtott némi világosságot, tulajdonképpen a szoba közepén lévő széket világította meg halványan, melyre le kellett ülnöm. Ellenkeznem felesleges lett volna, mivel csak egy gombnyomásomba kerül, és Alexék itt teremnek. Kíváncsi voltam. Lényegében játszok velük. Tomas kisétált a szobából, majd nem sokkal utána nyílt is az ajtó, melyen 2 ember lépett be. Nem igen láttam őket. Az egyiket megismertem sötétben is, ő volt a maffia főnöke, köpcös, morcos ember, üres aggyal. Ám a másik közel sem volt ismerős. Egyre közelebb értek hozzám, mikor megláttam a halvány világosságban annak a bizonyos idegennek a göndör fürtjeit. Egyből megismertem. Szívem gyorsabban kezdett verni, egyre nagyobbakat nyeltem. Ez így már közel sem olyan vicces.
- Szia kislány. Gondolom észrevetted, hogy új emberünk van. A béna játékaid után úgy gondoltuk, beújítunk, és megfordítjuk az eddigi szerepjátékot. Remélhetőleg így majd többet megtudunk rólad és a kis cégedről. - mondta Gutierez a főnök. Ekkor előrébb lépett az a bizonyos újítás. Összerezzentem, amit észre is vett, és gúnyos mosolyra húzta száját.
- Gutierez itt hagyhatsz. Innentől átveszem. - mondta rekedtes hangján, de közben végig engem nézett. A főnöke eleget tett kérésének, és távozott a teremből. Még mindig gúnyosan mosolygott, és leguggolt velem szemben a székhez. - Jó újra látni Lol. Szinte...már, már hiányoztál is. - nevetett, én pedig csak egy nagyot nyelve álltam pillantásait.
- Tényleg ideáig süllyedtél volna? - néztem rá.
- Csak munkahelyet váltottam. - vont vállat.
- Ó te ezt annak hívod? 
- Jó a fizetésem, és úgy tűnik a munka sem nehéz. - mosolygott rám még mindig olyan gúnyosan, hogy felfordult tőle a gyomrom.
- Hányni tudnék tőled! - üvöltöttem rá, majd egy határozott mozdulattal tökön rúgtam, melyre ő férfiasságához kapott, és eltorzult arccal rám nézett.
- A vadócságod nem változott. Ugyanilyen harcias voltál az ágyban. - mosolygott perverzen.
- Kapd be Harry! 
- Láttam már, és nincs olyanod amit be kellene kapnom.
- Hogy süllyedhettél ideáig? Komolyan ezt fogod csinálni? Átállsz a másik oldalra? Sikeres voltál Harry. Miért?
- Itt még inkább az lehetek. - vonta meg vállát.
- El sem tudom hinni, hogy ez ugyanaz az ember áll előttem, aki 3 évvel ezelőtt állt. Ja várjunk csak?! Nem is ugyan az. Egy barom lett.
- Érdekes. Szerinted régen is az voltam.
- Barom? Ó igen. Nem tudtál szeretni, neked mindig más kellett, fűvel fával megcsaltál.
- A régi szép idők. - mondta majd rám mosolygott.
- Baszódj meg Harold!
- Inkább lássunk munkához. Hogy is lehetne téged szóra bírni? - nézett rám gyönyörű zöld szemeivel. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ezt akarja, és tényleg átállt a másik oldalra. - Megvan. Ez régen is bevált. - ezzel lekötözött a székhez. Hiába próbálkoztam ellenkezni, sokkal erősebb volt mint én. - Érdekes. Régen nem ellenkeztél ha kikötöttelek. - mosolygott perverzen.
- Érdekes. Régen még volt egy kis eszed, és nem voltál bűnöző. - néztem rá lekezelően.